Augusztus 20-án a Barátságházban fél öttől egy kis ünneppel emlékezünk meg az államalapításról. Meghívó itt.
Az általában egyedül élő, idős embereket érintő, idegen rosszakarók által elkövetett megtévesztéses, besurranásos bűnesetek mind gyakrabbá válnak településünkön, így fontos, hogy az érintettek kellő tájékoztatás kapjanak arról, hogyan kerülhetik el ezeket a helyzeteket, illetve mit kell tenniük, ha már megtörtént a baj.
Emiatt közös érdekünk, hogy a témában kapott információkról minél szélesebb körben értesüljenek az érintettek.
Számítunk a Tisztelt Lakosság minél nagyobb számú megjelenésére!
Falulánc Szövetség Daruszentmiklós Község Daruszentmiklós Önkormányzata